A magyarországi élelmiszerlánc-felügyeleti díj emelés tulajdonképpen csak a külföldi kereskedelmi vállalatokat sújtja és versenyhátrányt okoz - mondta az osztrák ORF televízió hírműsorában Rudolf Staudinger, a Spar felügyelő bizottságának elnöke.
A cég szerint az új teher célja, hogy a kormány veszteségessé tegye a külföldi láncokat, így pedig azok idővel kivonuljanak az országból. A műsorban név szerint elhangzott a CBA és Coop, mint példa azokra, akiknek alig kell ezt a terhet megfizetniük.
Staudinger éppen ezért az EU-hoz fordulna segítségért, ám reményének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az ügy elfajulása előtt még tudnak tárgyalni a magyar kormánnya - olvasható a Világgazdaságban.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói