Robert Ziegler a DHL Freight részlegétől érkezik a vállalathoz, ahol operatív igazgatóként dolgozott 2015-től, majd az Egyesült Királyság és Benelux régiók felelős vezérigazgatójaként tette nyereségessé az addig veszteségesen működő brit egységet - írják a közleményben.
Lajkó Ferenc 2016 augusztusa óta vezérigazgatóként egy stabilizációs időszakon vezette át a társaságot. "A zökkenőmentes vezetőváltás érdekében az elkövetkező 6 hónapban továbbra is a vállalat rendelkezésére állok" - fogalmazott a közleményben Lajkó Ferenc.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Veszélyben Trump támogatottsága, 700 bevándorlási ügynököt vonnak ki Minnesotából