Az új üzemcsarnokban, amely 1300 négyzetméter hasznos területtel bővíti a cég jelenlegi épületeit, automatizált eloxáló gyártósor is kiépül majd. A fejlesztés 20 új munkahelyet hoz létre és a beruházásnak köszönhetően 151 álláshelyet tudnak megőrizni.
Az eloxálás egy összetett elektromos és kémiai eljárás, amelyben az alumínium alapanyagon védőbevonatot hoznak létre, amely megvédi az alumínium felületét a további korróziótól, valamint javítja, keményebbé teszi a felületet. Az automata vezérlés biztosítja az alumínium profilok termelési program szerinti mozgatását, ellenőrzi a rendszer fizikai és kémiai paramétereit, biztosítja a gyártási optimumot - közölte a társaság az MTI-vel.
A közlemény szerint a fejlett eloxálási technológia meghonosítása hozzájárul a Jármű Zrt. piaci pozícióinak erősítéséhez.
Az 1916-ban alapított Jármű Zrt. vasúti személykocsi- és autóbusz-szerelvények alkatrészgyártásával foglalkozik, termékei megtalálhatóak a Railjet vonatokon és a németországi, nagysebességű Inter City Express járműveiben is.
A Jármű Zrt. közlése szerint 2017-ben a fejlesztéseknek köszönhetően az árbevétel meghaladta az 5 milliárd forintot.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Jármű Zrt. a 2016-os lezárt üzleti évben 3,57 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ami 105,02 millió forinttal marad el az egy évvel korábbi adattól. A cég adózás után 285,15 millió forintos nyereséggel zárt 2016-ban, ez 100,18 millió forinttal haladta meg az egy évvel korábbi adózás utáni eredményt.
Képünk illusztráció
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető