A nyaralóhajózás megvalósításához szükséges feladatok ellátására 4,66 milliárd forintot kap az állami tulajdonú Mahart Magyar Hajózási Zrt. 2017 és 2019 között a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent kormányhatározat szerint.
A megvalósításhoz szükséges feladatok ellátására és a Felső-Tisza-vidék kishajóforgalmát segítő fejlesztések megvalósítására a Mahartot jelölték ki. A program előkészítéséhez, a műszaki tervezéshez és a közbeszerzések megkezdéséhez, hatástanulmányok elkészítéséhez és az engedélyezési eljárások elindításához az idén 100 millió forintot kap a társaság. (Indul az értelmetlen gigaberuházás.)
A program jövő évi indításához - kikötői infrastruktúra fejlesztéséhez, vízi útvonalak kijelöléséhez, tíz hajó vásárlásához, képzések lebonyolításához, hajózási információs rendszer kiépítéséhez, illetve a későbbi új útvonalak előkészítéséhez - a 2018-as központi költségvetésből 2,79 milliárd forintot biztosítanak az állami tulajdonú vállalatnak.
A Keleti-főcsatorna bevonása - új útvonalak kialakítása, kikötők létesítése, hajópark bővítése tíz hajóval - érdekében 2019-ben 1,77 milliárd forintot kap a Mahart a kormányhatározat szerint.
A szükséges jogszabály-módosítások előkészítéséről a nemzeti fejlesztési miniszter és a belügyminiszter gondoskodik.
Legolvasottabb
Jóváhagyták, jöhet a fogyókúrás pirula
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor