A trafikokban a cigaretta mellett az élvezeti cikkek teljes köre árusítható, ami a többi bolt számára újabb veszteség forrása, ez az új trafikrendszer súlyos hibája - írta közleményében az OKSZ. A szervezet szerint a kistelepülések boltjai, és általában a kis élelmiszerüzletek kerülnek a legnehezebb helyzetbe.
A szövetség kitért arra is: a trafikpályázati rendszer nem szabályozza a dohányboltok elhelyezkedését. A koncessziónyertesek egy része a trafik helyéül egy régi árusítóhely, élelmiszerüzlet szomszédságát választotta, ami lehet saját élelmiszerboltja is. Ezzel kettészakadt a kereskedők tábora, a trafikos árusítóhelyek jelentős versenyelőnyhöz jutnak.
Az új trafikrendszer ötezer új értékesítőhely belépését jelenti az egyébként is nehézségekkel küszködő fogyasztásicikk-piacon. Az OKSZ szerint már megfigyelhető az is, hogy a koncessziónyertesek szereznek trafikjuk szomszédságában üzlethelyiséget, ahol feltehetően élelmiszerboltot nyitnak. Végül ötezer trafik helyett rövidesen ötezer szatócsüzlet lesz - fogalmaz közleményében a szövetség.
A szervezet felhívja a figyelmet arra is: a jogszabályok szerint az élelmiszerek árusításához megfelelő szakképesítés szükséges, és kérdéses, hogy ezzel minden trafikos eladó rendelkezik-e.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró
A magyar kriptósok fellélegezhetnek: itt az első legális tőzsde, amely szerződött a validátorral