Annak ellenére, hogy a Kúria a múlt héten eltiltotta a TV2-t a kormány által megrendelt rezsicsökkentős kampányvideó sugárzásától, a csatornán hétvégén többször is látni lehetett a tévéspot megvágott változatát. A "Magyarország jobban teljesít" szlogen került ki az új verzióból, amiről azt mondta a Kúria korábban - a Kormányváltó összefogás tájékoztatása szerint -, hogy az tájékoztató anyagnak álcázott hirdetés valójában kormányzati pénzen végzett kampány volt, ezt pedig tiltják a törvények. A kormányzati hirdetés képi megjelenítése és jelmondata nagymértékű egyezőséget mutatott a Fidesz-KDNP által használtakkal.
Az esetet Vadai Ágnes DK-s képviselő is szóvá tette a ma reggeli Mokkában, ahol azzal vádolta a TV2-t, hogy a tulajdonosi kör fideszes pártpreferenciája miatt vetítik ismét a Kúria által betiltott kormánypropagandát. A TV2 mellett állítólag az ATV-n is látható volt hétvégén az említett kormányvideó. "A TV2 a Kúria ítéletét végrehajtva a határozattal érintett korábbi spot sugárzását azonnal abbahagyta. A most sugárzásra került új, módosított spotban nem szerepel a korábban kifogásolt szlogen, így a TV2 - tudomásunk szerint valamennyi egyébként korábban érintett médiumhoz hasonlóan - úgy döntött, hogy az új tcr-t befogadja, mivel az a kúria határozatának is megfelel" - áll a TV2 hivatalos reakciójában.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük