A világ legnépszerűbb videomegosztója első alkalommal közvetített fesztivált Magyarországról: a Sziget programjából három színpad 55 koncertjét lehetett nyomon követni délután 3 órától késő éjszakáig. Az élő közvetítés Magyarországon kívül egyebek mellett Belgiumban, Csehországban és az Egyesült Királyságban volt a legnépszerűbb. A Sziget hivatalos csatornáján a közvetítés mellett megjegyzéseket is fűzhettek a nézők a látottakhoz, öt nap alatt mintegy 60 ezer komment érkezett.
A közlemény idézi Gerendai Károlyt, a Sziget főszervezőjét, aki azt mondta, minden várakozásukat felülmúlta, hogy világszerte több millióan nézték a Szigetet, és ez is azt mutatja, hogy a fesztivál komoly nemzetközi rajongótáborral bír szerte Európában, sőt azon túl is.
Bíró Pál, a Google Magyarország YouTube-ért felelős szakembere a közlemény szerint szintén sikerként értékelte a közvetítést, mivel a négymilliós nézőszámmal a Sziget bekerült a legnépszerűbb európai zenei események közé a YouTube-on. Hozzátette: szeretnének további lehetőséget adni a hazai előadóknak, rendezvényeknek, hogy az egész világ előtt mutatkozzanak be, mivel a hazai zene elsőszámú színterévé akarnak válni.
A Sziget koncertjeinek legjobb pillanatai a fesztivál hivatalos csatornáján három hónapig elérhetőek lesznek.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön