Az árvizekkel szinte minden évben jelentős mennyiségű uszadék, szerves anyag és kommunális hulladék vonul le a Tiszán. A kiskörei vízlépcső az első olyan műszaki létesítmény, amely megállítja a szemétáradatot, megkímélve ezzel az alsó folyószakaszokat a jelentős szennyeződéstől - olvasható a Pet Kupa MTI-hez elküldött szerdai közleményében.
Idén minden korábbinál több uszadék és hulladék érkezett, a duzzasztómű felett kialakult torlasz felülete elérte a 17 ezer négyzetmétert, vastagsága helyenként meghaladta a három métert. A helyzet felszámolása és hatékony kezelése érdekében fogott össze a PET Kupa, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Coca-Cola Magyarország. A cél a folyamatos védekezés, a kitermelt hulladék jelentős mértékű újrahasznosítása és a folyó egyre nagyobb mértékű megtisztítása volt.
Az öt hónapon keresztül zajló munka után a felgyülemlett hulladék kitermelése és szétválogatása az elmúlt napokban ért véget. A kitermelt és feldolgozott fa, szervesanyag, üveg, fém és műanyaghulladék együttes tömege a vízügyi jelentések szerint közel 10 ezer tonna volt. A vízlépcsőnél megrekedt szilárd kommunális és szerves hulladék (katré) kitermelése úszó-rakodó munkagéppel történt, az ezzel megpakolt kétszáz tonnás uszályt pedig egy jégtörő vontatta el.
A PET Kupa önkéntesek és hulladékgazdálkodási szakemberek bevonásával végezte el a műanyag- és kommunális hulladék szakszerű szétválogatását. Az önkéntesek anyagfajtánként válogatták szét a hulladékokat, a PET-palackokat pedig szín szerint szelektálták és bálázták. Az eddigi tapasztalatok szerint a lakossági eredetű hulladékok fele hasznosítható újra - írja a közlemény, amely kitér arra is: a PET Kupa idei akcióinak köszönhetően a Tisza-tónál és a folyó felsőbb szakaszain további 36 tonna hulladéktól mentesült a folyó.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban