A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A feladat meghatározása úgy szól, hogy az M3-as autópályán új csomóponti kapcsolatok kialakítása, Görbeháza és Hajdúnánás elérhetőségének biztosítása érdekében. Biztosítani kell a versenypálya elérését a Rétaljai pihenőhely fejlesztésével, kombinált csomópont kialakításával.
A nyertessel augusztus 18-án kötött szerződést a NIF.
Indult még a tenderen a Roden Mérnöki Iroda Kft. és a Tura-Terv Mérnökiroda Kft. is.
A Napi.hu augusztus elején írt arról, hogy a Hajdúnánáson megépülő MotoGP versenypálya és sportkomplexum beruházójává a Beruházási Ügynökséget jelölte ki a kormány, egyúttal visszavonta a debreceni székhelyű Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft. beruházói jogosultságát. Az utóbbi cég tulajdonosa is a magyar állam.
Áprilisban arról adtunk hírt, hogy a Bord Építész Stúdió Kft. nyerte az első díjat a MotoGP versenypálya- és sportkomplexum tervezésére kiírt pályázaton, a pályadíj 10 millió forint volt.
Februárban a spanyol Dorna Sports, S.L. 9 millió euróért (mintegy 3,2 milliárd forintért) adta oda a magyarországi FIM gyorsaságimotoros-világbajnokság rendezési jogát. A becsült ellenérték 38 millió 791 ezer euró (mintegy 13,9 milliárd forint) volt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el