Ezen a vállalkozó adatain és a fuvarozás végösszegén túl fel lesz tüntetve az indulás és az érkezés ideje, a megtett kilométer, az induló alapdíj, az alkalmazott útdíj és várakozási díj is. Valójában mindazt tartalmazza majd a mérési bizonylat, amit korábban a taxióra nyugtája is kinyomtatott.
A taxióra és az online pénztárgép is adóügyi bizonylatot nyomtat, de egy időben két adóügyi bizonylatot nem lehet kiadni. A rendelet módosításával a taxisoknak egy mérési bizonylatot és az online pénztárgép nyugtáját, vagy ha az utas kéri, számlát kell átadniuk - mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke a napilapnak.
Kapcsolódó
Így tehát a taxiórát átnevezik viteldíjjelzőre, amely ekkortól nem adóügyi bizonylatot nyomtat, hanem mérési bizonylatot. Ennek fogyasztóvédelmi funkciója is lesz, mert az utas csak a mérési bizonylattal és a nyugtával vagy számlával együtt kérhet jogorvoslatot vitás esetekben.
Ehhez a viteldíjjelzőket át kell programozni, ez körülbelül 20-30 ezer forintos egyszeri költség a vállalkozások számára. A szövetség kezdeményezte, hogy a kormány járuljon hozzá a költséghez.
Fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Veszélyben Trump támogatottsága, 700 bevándorlási ügynököt vonnak ki Minnesotából