A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) szerdán közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a Tesco Global Áruházak Zrt. vezetői - Elzbieta Golab közép-európai kiskereskedelmi személyzeti igazgató és Pártos Zsolt kiskereskedelmi működési igazgató - a múlt szombati demonstráción átadott dolgozói petíciót követően találkozót kezdeményezett a szakszervezetek vezetőivel július második vagy augusztus első felére.
A cég vezetői több időpontjavaslatot is kértek a szakszervezetektől, amelyek a lehető legkorábbi időpontot javasolják majd - jelezte a KDFSZ.
Kapcsolódó
A KDFSZ és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a múlt szombaton Budapesten, a Fogarasi úti Tesco áruház előtt tartott demonstrációt, amelyen 15 ezer forintos béremelést követeltek minden szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatott munkavállalónak.
A demonstráció végén petíciót adtak át a Tesco képviselőjének, amelyben szóvá tették a munkaerőhiány és a bértorlódás problémáját, valamint követelték a vállalatnál régóta dolgozó munkavállalók jobb megbecsülését, és azt, hogy a cég térjen vissza az éves bértárgyalásokhoz és béremelésekhez.
A KASZ a kereskedelemben foglalkoztatottak közül 15 ezer munkavállaló, a KDFSZ pedig a Tesco munkavállalói közül csaknem 1000 dolgozó érdekeit képviseli.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba