Előző évi veszteségénél bő kétszer nagyobb, mínusz 3,6 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta 2017-et a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) - írta kedden a Világgazdaság. A cég eredménytartaléka így mínusz 2,4 milliárdról mínusz 8,3 milliárdra romlott. A kukaholdingnak május végén kellett volna közzétennie 2017-es beszámolóját, de ez csak a napokban sikerült.
Csütörtökön a 24.hu cikkében viszont már arról ír, hogy a kukaholding mérlegében egy nagyságrenddel nagyobb pénzek hiányoznak, mint a hivatalosan kimutatott hiány összege. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a mérleg leadása után szinte a teljes eddigi menedzsmentet kirúgták az NHKV-tól - értesült a portál.
Az NHKV-nak úgy sikerült 3,6 milliárdos veszteséget produkálnia tavaly, hogy közben felélte az 5 milliárd forintos alaptőkéjét, valamint egy 10 milliárdos tulajdonosi kölcsönt és egy 20 milliárdos MKB-hitelt. Az idén pedig egy kormányhatározattal további 26,5 milliárd forintot csoportosított át a kormány a működőképesség megőrzése érdekében.
A korábban használt hibás adatok hibái miatt újra kellett számolni a 2016-os jelentésben közzétett veszteséget is - írta a 24.hu. Az új végeredmény 1,7 helyett 5,4 milliárd lett, vagyis a működése első két évében saját kimutatása szerint is több mint 9 milliárdos veszteséggel működött a társaság.
A lap szerint menesztették többek között Kántor Miklós gazdasági igazgatót és helyettesét, a jogi igazgatót, valamint Ferencz Kornél vezérigazgatói főtanácsadót is. Őket úgy tartották számon a cégnél mint Weingartner Balázs, a kukaholding korábbi igazgatósági elnökének embereit. Weingartnert még az NHKV körüli botrányok kirobbanása előtt, a tavasszal nevezeték ki az új kormány innovációs minisztériumában fenntarthatóságért felelős államtitkárnak, hogy onnan felügyelhesse volt cégét - olvasható a cikkben. Az utódja Vásárhelyi Tibor Pál lett, megbízott vezérigazgatóként.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is