Csütörtökön találkozott egymással Kiss Gábor törökországi magyar nagykövet és a városvezető. Az eseményen a magyar diplomata felajánlotta a városnak, hogy lépjen testvérvárosi posztra bármely magyar várossal, hogy elmélyítsék az együttműködést.
A beszélgetés - az Anadolu állami hírügynökség beszámolója szerint - ezután arra terelődött, hogy a diplomata kiemelte a jó magyar-török kapcsolatokat. Szerinte ez a történelemben mindig barátságos volt és most sincsen másképp. Majd elmondta, hogy Magyarország mennyire fontosnak tartja, hogy Törökország segíti az Európai Uniót azáltal, hogy menekülteket fogad be, valamint hogy harcol a terrorizmus ellen. Később pedig arról beszélt Kiss, hogy támogatják Ankara uniós csatlakozását.
Kapcsolódó
Másrészről hangsúlyozta, hogy a július 15-i puccskísérletet elítélő első országok között volt Magyarország is. Szijjártó Péter 2016. július 16-án ugyanis azt mondta, hogy a hatalom átvételi próbálkozást az elkövetés módja és az áldozatok száma alapján "terrorcselekménynek is lehet nevezni".
Azóta Törökországot számtalan alkalommal bírálta az Európai Unió és az ENSZ is, amiért a puccs leverése után megtorlásokba kezdett. Az elmúlt másfél évben több mint 160 ezer embert tartóztattak le, 152 ezer közszolgát (rendőröket, bírókat, tanárokat) rúgtak ki, százezer weboldalt tettek elérhetetlenné. Az országban újságírókat börtönöztek be. A lépések ellen március végén felszólalt az Emberi Jogok Európai Bírósága is az Euronews szerint. Januárban pedig Emmanuel Macron elnök egy Recep Tayyip Erdogannal közösan tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az emberi jogok megsértése miatt, valamint az államfő bosszúhadjárata miatt kizártnak tartja Törökország uniós csatlakozását jelenleg.
A fotó forrása: KKM/Ankarai Nagykövetség.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban