A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
Az iskolaépületben kialakításra kerül egy melegítő konyha, 8 tanári szoba, egy-egy természettudományi, és számítástechnikai szaktanterem, könyvtár és egy rajzterem is. A tetőtérben pedig két nyelvi terem és nyolc szertár kap helyet.
Kapcsolódó
A „B” típusú tornaterem a földszinten 1 367 négyzetméteres, míg az emeleten 925 négyzetméteres lesz. A teljes hasznos alapterülete: 3 350 négyzetméter, a nyitott terek alapterülete pedig 429 négyzetméter.
A közlöny szerint be kell szerelni egy liftet és ki kell alakítani 55 parkolóhelyet is.
A közbeszerzésen a KIPSZER Fővállalkozási és Tervező Zrt., a Stabil Konstrukt Építőipari és Szolgáltató Kft., valamint a West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Kft. is indult.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat