Könnyid László arról is beszélt, hogy a turizmus szempontjából meghatározóak a szabad vizek, ezért is prioritás a szabad vizeknél található strandok fejlesztése.
A 2020-as fejlesztések során az alapinfrastruktúra családbarát szempontok szerinti megújítása kerül a középpontba, ezen belül egyebek közt a mosdóblokkok és a kültéri öltözőkabinok felújítása - magyarázta a szakember.
Kapcsolódó
A MTÜ strandfejlesztési programjának célja, hogy 2030-ig valamennyi szabadstrand megújuljon az országban, ebből 2018-ra a Balatonnál 55 fizetős strand fejlesztése már megvalósult, 2019-ben pedig további 40 szabadstrandot újítottak fel - emlékeztetett Könnyid László.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott