Kovács Csaba jelezte, mindenképpen újabb pályázatot írnak ki a vagyonra, hiszen érdeklődők vannak. A feltételekről még egyeztetés zajlik a 2012 kora őszén leállt üzemet addig működtető két társaság felszámolóbiztosaival. Tájékoztatása szerint még az idén közzé kívánják tenni az újabb - sorrendben nyolcadik - pályázatot, de még korainak nevezte a kérdést, hogy abban a korábbi feltételeket vagy annál enyhébb kondíciókat határoznak meg.
A Kapuvári Hús Zrt. felszámolását a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy 2012. szeptember 17-én, hetekkel a termelés leállása után benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság. A Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. ára az első két pályázaton mintegy 1,5 milliárd, illetve körülbelül 450 millió forint volt, de később csökkentették az összeget. A felszámolás kezdetén mintegy 120 hitelezői bejelentést nyújtottak be, összesen mintegy 7,6 milliárd forint értékben.
Kovács Csaba idén július 17-én tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a kapuvári húsgyár felszámolóbiztosai felmondták a gyár vagyonára kiírt korábbi pályázat nyertesével kötött szerződést, mert sem a 40 napos határidő, sem a nyolc napos türelmi idő végére nem utalta át a vételárat a két szaúdi befektető cége. Mindeddig csak kisebb elemeket sikerült értékesíteni a két társaság vagyonából.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról