Az úttörős időkben, majd a rendszerváltást követő első években is zártan működő gyermekváros strandját 22 évvel ezelőtt nyitották meg a külső látogatók előtt. Az akkor Gyermek és Ifjúsági Centrum néven működő intézménybe gyakorlatilag szabadon bemehetett bárki, mert a főkapun kívül azzal átellenben a 71-es főút másik oldalán volt egy ajtó gyalogosoknak, bicikliseknek.
Később, a bicikliút elkészülte után Zánka felől is nyitottak egy biciklis, gyalogos bejáratot. A jobb időkben évi 50 ezer szállóvendég mellett a 300 ezer napi látogató nem okozott semmi komolyabb problémát. Az utóbbi években viszont elindult egy bezárkózási folyamat - idézi az InfoRádió a Balatontipp.hu-t.
Kapcsolódó
Az Új Nemzedék Központ idején lezárták a 71-es főút melletti "kiskaput", majd a közben az Erzsébet Táborok Alapítványhoz került Zánkai Sport- és Rendezvényközpontban megszüntették a Zánka felőli gyalogos, biciklis bejutási lehetőséget, most pedig még drasztikusabb lépést tettek.
Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány a portál érdeklődésére tudatta, hogy a strandot péntektől vasárnapig, naponta 9-19 óráig lehet látogatni. A június 15-augusztus 31. közötti időszakban a felnőtteknek 500, a 3-14 év közötti gyerekeknek 400, a "kedvezményes belépő (3 éven aluli gyerek, diák, nyugdíjas)" pedig 300 forintért mehet be egy napra.
A két felnőttre, két gyerekre érvényes családi belépő 1500 forintba kerül. Kettőn felüli gyerekek után 200 forintot kell fizetni gyerekenként a családi jegy ára mellé. A felnőtt és kedvezményes jegyből 100-100 forintot elengednek 16 óra után.
A Balatontipp.hu ugyanakkor felhívja a figyelmet: a díjrendszerben egyedülállő a 3 év alatti gyerekek befizettetése, a balatoni strandok ugyanis többnyire a 4 évesnél fiatalabb gyerek után nem kérnek belépőt. Talán egy vigasztaló dolog van: a csúszdát ingyen lehet használni - jegyzi meg a portál. (A kormány azt akarja, hogy a Balatonon nyaraljon)
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban