Egy brit és egy magyar cég jelentkezett a sármelléki reptér megvételére kiírt pályázatra. Az előbbi mögött vélhetően orosz tőke, az utóbbi mögött pedig Széles Gábor nagyvállalkozó áll. A Napi.hu megkeresésére a magyar milliárdos megerősítette vételi szándékát, ám közel sem biztos, hogy ő lesz a befutó. A felszámoló Vectigalis Zrt. a héten lezárta a pályázatot, de mivel a két pénzügyi ajánlat közel áll egymáshoz, ártárgyalást tartanak. Értesüléseink szerint erre a jövő hét közepén kerül sor, a Vectigalis ezt követően - és ennek kimenetelétől függően - hirdet eredményt.
A repteret ezúttal 1,2 milliárd forintért hirdették meg, ami azt jelenti, hogy a legkisebb, még elfogadható ár 600 millió forint lehet. Úgy tudjuk, mindkét pályázó ennél többet kínált, de a felszámoló nem válaszolt az ajánlati árakat firtató kérdésekre.
Az értékesítés a sármelléki reptéren érdekelt mindkét céget, a 2009-ben felszámolás alá került Cape Clear Aviation Kft.-t és a 2011-ben felszámolás alá került FB Airport Kft.- is érinti, így az új tulajdonos az eszközökre és a működtetésre egyaránt tulajdonjogot szerez. Hévíz Város Önkormányzat részéről a következő kiigazítást kérjük:
Sikeres felszámolás esetén az állami Magyar Fejlesztési Bank Zrt. juthat pénzhez - a pénzintézet egymilliárd forintos hitelt nyújtott az akkor már évek óta veszteséges légikikötőnek.
A most Hévíz-Balaton néven működő regionális reptér - korábban volt Sármellék reptér és Fly Balaton is - működtetését a hévízi önkormányzat cége, a Hévíz-Balaton Airport Kft. végzi. Az utasforgalom 2007-ben és 2008-ban érte el eddigi maximumát. Az akkori 110 ezer utas helyett idén várhatóan 35 ezren fordulnak meg a nyolc évvel ezelőtt átadott utasterminálban.
Jönnek-mennek a légitársaságok
A sármelléki reptér a közelben levő Hévíz számára létfontosságú. Az elmúlt napokban jelentették be, hogy a cseh légitársaság hamarosan beindítja a Prága-Sármellék járatot. A legtöbb hévízi turista viszont Oroszországból és Németországból érkezik. Az előbbieket az UTair Moszkvából szállítja Sármellékre, míg az utóbbiak a Lufthansa és az Intersky nevű légitársaságok gépein közelíthetik meg a várost Frankfurtból, Düsseldorfból és Friedrichshafenből. Nagy reményekkel indult az AirBaltic Riga-Sármellék járata, amit azonban idén leállítottak. A legjelentősebb utasforgalmat a Ryanair generálta, de a fapados társaság 2008-ban kivonult a sármelléki - egykori orosz katonai - bázisról.Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el