A gödi H. Imre a kisváros Kisfaludy utcájában Opeljével közlekedett, amikor a járőrök ellenőrizték. Az igazoltatás során megállapították, hogy a gépkocsin egy másik személygépkocsira kiadott rendszámtábla volt felszerelve. A rendőrök a hatósági jelzést lefoglalták és a 43 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták - írják a Police.hu-n.
A Dunakeszi Rendőrkapitányság nyomozói a gödi férfi ellen egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldték.
Kapcsolódó
Autósok, figyelem: üzent a rendőrség
Rendhagyó kisfilmmel készült a hatóság a húsvéti ünnepekre. A korábbi évek tapasztalatai alapján az ünnep ideje alatt a forgalom növekedésével kell számolni az utakon, valamint ebben az időszakban jellemzően az átlagosnál több sofőr hagyja figyelmen kívül az alkoholfogyasztás melletti járművezetés veszélyeit - írja a police.hu. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság éppen ezért kisfilmmel készült az ünnepekre.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön