A Soroksári-Duna bal partján az 1920-as évek végén épült fürdő korábban Budapest egyetlen olyan gyógyfürdője volt, melynek gyógyvize a jódos, brómos vizek csoportjába tartozik. Veszteséges működése miatt a XX. kerületi intézményben a strandot 2001-ben, a gyógyfürdőt 2005-ben zárták be - írja a portál.
A tervek szerint visszaadnák a pesterzsébeti fürdő egykori fényét: gyógyrészleggel és egy élménystranddal gazdagodna.
Kapcsolódó
A beruházó Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. ajánlattételi felhívása szerint a 25 ezer négyzetméteres telken a felújítandó fürdőépület alapterülete 1200 négyzetmétert tesz ki. Emellett megépül egy új fürdőépület is 4300 négyzetméternyi hasznos alapterülettel
A felújított állapotában a kiírás szerint 14 medencéje lesz a fürdőnek, az épületben 11, míg a külső térben 3 medence üzemel majd.
(Képünk illusztráció)
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy