Varga Mihály június 10-én, a Kravtex-Kühne cégcsoport mosonmagyaróvári telephelyén jelentette be, hogy a kormány véglegesítette a hazai buszgyártás megújítását célzó stratégiát, amely a következő három évben mintegy 30-35 milliárd forint támogatást igényel. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy évente 1000-1200 autóbuszra lenne szüksége a személyszállítási ágazatnak.
Ehhez igazította kutatás-fejlesztési programját a csoport, és 2017 februárjáig három új típussal lép piacra - közölte Szombath Imre. Tapasztalataik szerint vidéken a városi és a helyközi csuklós buszok egyharmada feleslegessé vált a csökkenő utasszám miatt. Ezért szerinte több száz ilyen járművet lehetne lecserélni.
A cégcsoport új fejlesztésű városi és elővárosi buszai jelenthetnék az alternatívát. Ezek utaskapacitása nagyobb lesz, tömegük pedig egy tonnával könnyebb, mint a hasonló szóló buszoké. Az új fejlesztésű autóbuszok 75-80 százalékban magyarországi gyártásúak lesznek. A váz és a fém alkatrészek ezúttal is Mosonmagyaróváron készülnek, az összeszerelést Győrben végzik, a futóművek például a Rábától érkeznek majd, a sebességváltók egy része pedig Egerből, a ZF Hungária Kft.-től - részletezte a kutatás-fejlesztési vezérigazgató-helyettes.
Az új Credók piaci áráról elmondta, hogy a 12 méteres szóló buszokhoz képest csak kis mértékben lesz drágább. Egy új csuklós busz 80-90 millió forintba kerül, míg egy új szóló autóbusz nagyjából 60-70 millióba.
A buszgyártási stratégia bejelenése óta 40-nel nőtt a foglalkoztatottak száma a cégcsoportnál. Jelenleg csaknem 500-an dolgoznak a magyar tulajdonú vállalkozások mosonmagyaróvári és győri telephelyén.
A Kravtex-Kühne csoport konszolidált árbevétele tavaly elérte a 6,7 milliárd forintot.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek