Tavaly 35 ezer telegrammot adtak fel a posta rendszerén keresztül - közölte a társaság a Magyar Nemzet érdeklődésére, amely beszámol arról is, hogy ezen kívül a Magyar Telekom és az Invitel is biztosítja ezt a szolgáltatást. Igaz, ott jóval kisebb mértékben igénylik ezt.
A csekély forgalom ellenére minden hétre jutott legalább egy távirat-szolgáltatással kapcsolatos panasz a posta ügyfélszolgálatára, amiért a társaság összesen 85 ezer forint kártérítést fizetett.
Aki manapság táviratot akar feladni, háromféleképpen teheti meg: személyesen az egyes postákon, online a Posta.hu oldalon vagy pedig telefonon keresztül, a Magyar Telekom központi 192-es hívószámán.
A rossz hír, hogy telegrammot csak belföldi címre lehet feladni, a jó hír viszont, hogy a Magyar Posta januárban fejlesztette a szolgáltatást, így már online is fel lehet adni táviratot, illetve lehet immár bankkártyával fizetni érte.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló