Az eredményt az ajánlatkérő Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság közölte a Közbeszerzési Értesítőben. A 9 milliárdos keret öt részre bomlik, ebből három - nagyságában és felszereltségében különböző - személyautó, egy-egy pedig egyterű személy-, illetve kisáruszállító haszonjármű.
Az állami közbeszerzéseken rendre nyerő Porsche Hungaria két személykocsi kategóriát nyert, összesen 5,5 milliárd forinttal, míg a maradék három kategória 3,5 milliárddal a Gablinié lett. Indult még a tenderen a győri székhelyű INICIÁL AUTÓHÁZ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., de nem nyert.
Az elektromos autókból az erre kötelezett állami szervek, illetve a közös közbeszerzéshez önként csatlakozó intézmények vásárolhatnak.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban