A miniszter elmondta, hogy Sonkodi Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára Luxembourgban tárgyalt a nap folyamán a megállapodást jóváhagyni hivatott Euratom Ellátási Ügynökség (ESA) illetékeseivel, és sikerült minden kérdést tisztázni, a kifogásokat eloszlatni és parafálni a megállapodást. Lázár János tudatta: Canetével abban állapodtak meg, hogy rövid időn belül az Európai Bizottság is lezárja a kérdést.
"Az Európai Bizottság észrevételeit Magyarország elfogadta, a finn modell alapján rendezzük a paksi atomerőmű kapacitásfenntartásának üzemanyag-szállítási szerződését" - fejtette ki a miniszter. Arra is kitért, hogy a megállapodás részeként Magyarország 10 évre biztosít majd lehetőséget az orosz félnek arra, hogy fűtőanyagot szállítson az építendő reaktorokba. Ez Lázár János szerint az oroszok számára is teljes mértékben elfogadható.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: az egyezség nagy jelentőségű, mert tavaly januárban Brüsszel azzal a feltétellel vette tudomásul a magyar-orosz megállapodást, hogy a fűtőanyag-szállítás, a versenyjog és az állami támogatások terén az uniós jognak érvényesülnie kell. "Sikerült találnunk egy olyan megoldást, amellyel a magyar fél is nyertes, és az európai jog is érvényesül" - fogalmazott a miniszter, majd hozzátette: jó megoldás körvonalazódik.
Két héttel ezelőtt a Financial Times brit politikai, gazdasági napilap arról írt, hogy Brüsszel a döntéssel "blokkolja" a beruházást, amit másnap az Európai Bizottság szóvivője cáfolt, arra hivatkozva, hogy a testület csak a fűtőanyag-szállítási megállapodással foglalkozott.
Az MTI kérdésére a politikus megerősítette: el fogják indítani a pert a lap ellen. "Ha ezt a megoldást elfogadják, akkor ez élő cáfolata annak, hogy az Európai Bizottság blokkolná a paksi atomerőmű kapacitásbővítését és fenntartását" - szögezte le Lázár János.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban