Az ügyészség 29 embert költségvetési csalás bűntettével vádol - tájékoztatta Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.
A több mint 1700 oldalas vádirat szerint a bűnszervezet résztvevői és társaik egy országos áruházlánccal is rendelkező - magyar és szlovák gazdasági társaságokból álló - céghálózatot működtettek. 2011 és 2014 között azt a látszatot keltették, hogy műszaki cikkeket Magyarországról Szlovákiába exportálnak, de a termékeket ténylegesen Magyarországon értékesítették, így elkerülve az általános forgalmi adó megfizetését.
Kapcsolódó
A bűnszervezet tagjai informatikusokkal egy olyan szoftvert is létrehoztak, amelyik az egyébként legális tevékenységet is végző gazdasági társaságok jogszabályoknak megfelelő, illetőleg fekete értékesítését különválasztotta és számlázta. Így nyomon tudták követni, hogy mely értékesítéseket kell az adóhatóságnak bevallaniuk, illetve melyek azok, amelyek után a kiállított bizonylatokat megsemmisíthetik, és az adó megfizetését elkerülhetik.
A bűnszervezet az irányítókon kívül informatikusokból, fiktív cégek vezetésére felkért emberekből, az őket beszervezőkből, a valótlan tartalmú bizonylatokat kezelő és kiállító személyekből, részben valós, részben pedig illegális kereskedelmet folytató gazdasági társaságok alkalmazottjaiból, valamint a fiktív cégek létrehozásában közreműködő ügyvédből állt.
A vádlottak több mint kétmilliárd forint általános forgalmi adó befizetését kerülték el - tudatta a csoportvezető ügyész.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra

Látványos változás készül az M7-es autópályán, a Velencei-tónál esedékes

Magyar találmány lesz világsiker: az űrtechnológia forradalmasítja a városok tervezését

Forradalmi magyar találmány hódítja meg a világot
Épségben landoltak a Földön a világűrben rekedt asztronauták
