A következő három hétben valamennyi választókerületben, 120-130 helyszínen lesznek nyilvános fórumok, ahol szeretnék minél emberrel megvitatni a kormány álláspontját a szuverenitási kérdésekben és támogatást kapni ahhoz a politikához, amit a kormány és a miniszterelnök képvisel - írja az MTI.
Mint mondta, az Állítsuk meg Brüsszelt! című konzultáció egytől egyig a döntések magyar kézben tartásáról szól, értékelése szerint az elmúlt időszakban komoly támadások érték a nemzeti önrendelkezést a brüsszeli bürokrácia részéről. Brüsszel minden fronton a központosítást erőlteti, míg a Fidesz az önrendelkezés pártján áll - szögezte le. (Miről tárgyalt Juncker és Soros?)
Kapcsolódó
A kormánypárti politikus azt is hangsúlyozta: erős Európát szeretnének, az unió pártján állnak, és olyan közösségben hisznek, amely önálló nemzetek Európájaként tud működni. Hidvéghi szerint a kormány tájékoztatása szerint eddig több mint félmillió válasz érkezett vissza a nemzeti konzultáción. Az íveket megköszönte és arra biztatott, hogy május 20-ig minél többen nyilvánítsanak véleményt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el