Hamarosan fizetős lesz a Városliget környéke, vagyis a Vágány utca, a Francia út, a Kerepesi út és a Dózsa György út által határolt terület, valamint az Örs vezér terétől északra fekvő XIV. kerületi zóna.
A kiírás még tavaly év végén jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben. A zuglói önkormányzat által aláírt szerződésből kiderül, hogy összesen 204 automatát helyeznek ki a két területre. A nagyobb - az 56-osok terét is magába foglaló zónába - 174 automata kerül, míg az Örs vezér teréhez 30-at telepítenek. A díj a tervek szerint 175 forint lesz.

Kik nyertek?
A készülékeket az egyik nyertes, a francia Parkeon SAS fogja szállítani, a 204 -ből 14 darab lesz alkalmas bankjegyek elfogadására.
A másik két nyertes a C-Ware Kft. parkolóautomata-üzemeltető és a Sis Parking Kft., amely annak ellenére, hogy bő egy éve alapították 3 millió forintos tőkével, már Józsefvárosban is elnyert egy 183 milliós tendert. Erről itt írtunk bővebben.
A kép forrása: Ferencváros Újság
A három cég teljes körű üzemeltetést vállalt, már ami az automatákat illeti. Az autók ellenőrzése természetesen nem az ő feladatuk lesz.
A szerződés szerint az éles üzemnek a szerződés aláírását követő 90. napon kell elindulnia, amely július első felére datálható.

A cégek az üzemeltetésért havonta automatánként 69 ezer forintot kapnak, amely a 204 automatával és a szerződés 60 hónapos időtartamával számolva 844 millió forint.
Nem meglepő
Az érintett zónák bevonása a fizetős övezetbe nem meglepő. Budapesten egyre kevesebb az ingyenes terület, ahol pedig még nem szereltek fel órákat, ott a lakók panaszkodnak az önkormányzatoknak, hogy tegyenek valamit, hiszen nap közben nem találnak helyet lakásaik körül.
Ezen megfontolásból lett fizetős tavaly a József Attila-lakótelep és a Vágóhíd utca környéke, ezért lesznek órák a XIII. kerület Nagykörúton kívüli részén már nem csak a Dunához közelebb eső területeken, hanem attól távolabb, és ezért fontolgatja a XI. kerület, hogy fizetős zónákkal tereli be az autósokat a P+R parkolókba, többek között a 4-es metró vonzáskörzetében.
Zuglóban eddig nem voltak fizetős zónák, míg a szomszédos kerületek a belváros felé már meghozták ezt a döntést. Nem meglepő az Örs vezér tere környékének bevonása sem, hiszen a szomszédos Kőbánya a Kerepesi úton túl már bevezette a fizetős parkolást egy kisebb területre a Gyakorló utca, Hatház utca és a Fehér út között.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el