Szombaton jelentette be Orbán Viktor döntését Havasi Bertalan államtitkár miszerint a november 23-án (hétfőn) hatályba lépő rendelet alapján lakott területen a parkolóházak használatát az este 7-től reggel 7 óráig tartó idősávban ingyenessé teszi. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni.
Az este a Magyar Közlönyben megjelent rendezte azt is, hogy a döntés vonatkozik a:
- P+R,
- parkolóház,
- parkológarázs,
- zárt felszíni parkoló és
- nem zárt felszíni parkoló
vagyis minden kereskedelmi célú parkolási létesítményre. A kormány ki is köti, hogy az üzemeltetők kötelesek a megadott 19:00 és reggel 7:00 közötti idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni. Tehát leginkább a belvárosban élőknek lehet ez segítség, akik a Belvárosban, vagy olyan kevés parkolóhellyel bíró területen élnek, ahol viszont épített megállóhelyek vannak máshol.
A jogszabályból az is kiderül, hogy az üzemeltető viszont reggel 7:00 után pénzt kérhet az éjszakára ott hagyott autók után. Tehát a koránkelők, vagy a munkaidejüket hajnalban megkezdők járnak igazán jól.
A kormány másik döntése az volt, hogy a költségvetési szervek esetében a parkolóházakban szintén legyen éjszakára ingyenes a parkolás. A másik rendeletben ezért a kormány felhívja a minisztereket, hogy 2020. november 23. napjától 2020. december 11. napjáig biztosítsák este 7 órától reggel 7 óráig - a 2. pontban foglalt kivétellel - a költségvetési szerv, valamint az állam közvetlen vagy közvetett többségi tulajdonában álló gazdasági társaság közterületen elhelyezkedő felszíni parkolói bárki számára ingyenesen igénybe vehetők legyenek. Ugyanez vonatkozik az önkormányzatokra, vagy az önkormányzat közvetlen, vagy közvetett többségi tulajdonában álló gazdasági társaságokra is. Esetükben kikötés, hogy a döntésükről a lakosságot 48 órán belül tájékoztassák.
Kivételt az állami és önkormányzati szervek közül csak a kormány védett vezetési rendszer létesítményei, a honvédelmi, a rendőrségi, a polgári nemzetbiztonsági szolgálati, a polgári védelmi alapfeladatok ellátását szolgáló létesítmények, a Magyarország területén működő, a nemzetközi jog alapján kiváltságot és mentességet élvező, külképviseletek objektumai, a büntetés-végrehajtási szervek és az atomenergia alkalmazását szolgáló üzemi létesítmények élveznek.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön