Múlt hét szerda, a kijárási korlátozások kezdete óta újra ingyenes a parkolás Magyarországon a települések nagy részén, hogy kevesebb használják a tömegközlekedést, ezzel csökkentve a társadalmi érintkezések számát. A kormány reményei szerint ez lassítja a járvány terjedését, az autósoknak pedig csökkenti a kiadásait.
Viszont az önkormányzatok számára ez jelentős bevételkiesést jelent, mivel az iparűzési adó mellett a városokban jellemzően ez az egyik legnagyobb pénzforrásuk. Emiatt fordult a Demokratikus Koalíció képviselője, Oláh Lajos a Pénzügyminisztériumhoz írásbeli kérdéssel, arra várva választ, hogy a kormány az így eltűnt bevételeket valamilyen módon visszaadja-e a településeknek. Tállai András államtitkár válaszából viszont kiderül, hogy külön támogatást nem kaphatnak a városvezetések.
Kapcsolódó
A kormány elismeri a munkát, amit az önkormányzatok végeznek a településeken élők biztonságáért, ellátásáért. Szeretnénk emlékeztetni arra, hogy azon települések, amelyek akár a járvány okán, akár egyéb okból működési problémákkal küzdenek, igénybe vehetik az önkormányzatok rendkívüli támogatásához rendelkezésre álló forrásokat
- közölte válaszában Tállai, aki szerint így az sehol sem fordulhat elő, hogy a járványhelyzet miatt ne láthassák el az önkormányzatok a kötelező feladataikat.
Arra is kitért levelében, hogy 2021-ben az önkormányzatok több forrásra számíthatnak: 865 milliárd forintot szánnak a részükre a költségvetésben, ami 17 százalékkal több mint az idei 739 milliárd forintos keret.
Szombaton kora este Orbán Viktor miniszterelnök arról is döntött, hogy ingyenesek lesznek éjszakára a parkolóházak is. A járványkezelés parkolásra épülő része egyébként 50-50 százalékban megosztja a magyarokat.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak