A Napi Gazdaság pénteki számának cikke
Lapunk értesülése szerint a kormány múlt hét csütörtöki ülésén sem sikerült dűlőre jutnia a Nemzetgazdasági és a Vidékfejlesztési Minisztériumnak a kamarai törvények vitája során az élelmiszeripar és a kiskereskedelem hovatartozásáról. A két tárca nyár óta vitatkozik azon, hogy a két érintett ágazat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) vagy a Magyar Agrárkamara (MAK) felügyelete alatt működjön-e.
A vidékfejlesztési tárca továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy egységesen kezelje a teljes termékpályát a termelőktől kezdve a kiskereskedelemmel bezárólag, illetve ahhoz is, hogy az agrárkamara működését a tagoktól beszedett tagdíjból finanszírozza. Ez utóbbi pedig igencsak tetemes összeg lenne, főleg ha valóban érvényesülhet a tárca elképzelése, és az évi 8 millió forint fölötti bevétellel rendelkező vállalkozásoktól a korrigált árbevétel alapján sávosan meghatározott mértékben szedheti be. Ez, tekintve a nagyobb élelmiszer-ipari vállalkozások és a kiskereskedelmi láncok éves árbevételét, akár több millió forint is lehet.
Az évek óta veszteségesen működő élelmiszeripar esetében egyértelműen tovább nehezítené a vállalkozások működését, főleg ha a chipsadó tervezett emelését, a csomagolóanyagok termékdíját, illetve a jelenleg is kidolgozás alatt lévő élelmiszerlánc felügyeleti díjat, valamint a 18 százalékos minimálbér-emelés és járulékai bérköltségeit is számításba vesszük az alapanyagok drágulása, illetve a kiskereskedelemmel folytatott szinte kilátástalan áralkuk mellett. A VM elképzelése kizárta volna a kettős tagság lehetőségét is.
Információink szerint Orbán Viktor miniszterelnök döntése, hogy amíg nincs megegyezés a tárcák között, a kamarai törvények ismét lekerülnek a napirendről. Ezzel az utolsó esélye is elszállt annak, hogy januártól bevezethető legyen a kötelező kamarai tagság, a döntés ugyanis kizárja, hogy legalább az egyik törvény előbb parlament elé kerülhessen.
A patthelyzet feloldása érdekében már az is felmerült, hogy az iparkamara esetében kötelező tagság helyett kötelező regisztrációra tenne javaslatot egy egyéni képviselői indítvány a parlamentben, amely szerint a regisztrációs díj a kötelező tagdíj tervezett 5 ezer forintos összegénél alacsonyabb lenne.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban