Kilenc hónap alatt elkészült a Hajdúsági Sütödék-csoport debreceni új üzeme, a csaknem egymilliárd forintos beruházást 800 ezer euró európai uniós támogatás felhasználásával valósították meg - mondta az MTI-nek Szakács Tamás, a cégcsoport vezérigazgatója az MTI-nek.
A december végére befejeződő teszteket követően januárban kezdődik meg a gyártás: a termelés felfutásával - várhatóan másfél éven belül - akár évi 40-50 millió darab kedvező élettani hatású, úgynevezett okosélelmiszerek - szendvicsalapok és péksütemények - készülhetnek az üzemben.
A több mint húsz éve saját forrásra alapozott Okos Élelmiszer (Smart Food) elnevezésű kutatási programjuk során született sütőipari termékek aktív élettani előnyöket nyújtanak a fogyasztóknak, többek között az immunrendszer normál működésének támogatásával, az emésztési folyamat javításával.
Első brand, a Vitajó cipó formátumai több mint négy éve kerültek a piacra, ma már évi több mint 2 milliárd forint forgalmat generálnak Magyarországon. A cégcsoport speciális gyártói-piaci franchise rendszert épített, illetve épít ki a termékek elterjesztése érdekében itthon és külföldön - jegyezte meg a szakember.
Az új debreceni üzem a tervek szerint kizárólag okos élelmiszereket gyárt majd - mondta Szakács Tamás és hozzátette: elsőként a Vitajó márka új szendvicsalapjaival és péksüteményeivel ismerkedhetnek meg a vásárlók. A portfólió kiszélesítésére a piaci visszajelzések alapján folyamatosan kerül sor.
A csaknem 380 embert foglalkoztató Hajdúsági Sütödék-csoport a tavalyi 7,7 milliárd forint után az idei évet várhatóan 8,1 milliárd forint árbevétellel zárja, adózás előtti eredménye pedig meghaladja a 200 millió forintot. Az egymilliárd forintból megvalósult beruházás műszakonként átlagosan 16 új munkahelyet teremt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Havi egymillió alatt fenyeget az elszegényedés réme

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Érkeznek a bizonyítványok: kiderül, milyen osztályzatokat kapott a kormány

Megszólalt George Simion: ezt üzente győztes választási ellenfelének

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Nemcsak itthon, külföldön is pirosban állnak az indexek

Egy fontos dolog kimaradhatott az idei büdzséből

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás
