Minden idők legnagyobb augusztus 20-i tűzijátékának biztosításában több rendvédelmi szerv, köztük a katasztrófavédelem is részt vesz. A katasztrófavédelem részéről az esti tűzijátékot 117 tűzoltó felügyeli majd 13 tűzoltóautóval, 2 hajóval, 9 csónakkal és 1 emelőkosaras járművel - áll az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményében.
A tűzoltók nemcsak a tűzijáték biztonságos lebonyolítását felügyelik, hanem ellenőrzik is a pirotechnikai termékek telepítését és a menekülési lehetőségeket. Egy ilyen tömegrendezvénynél a legfontosabb szempont, hogy baj esetén mindenki időben el tudja hagyni az érintett területet. A katasztrófavédelem hatósági szakemberei ellenőrzik a menekülési útvonalakat, azok kitáblázását és kivetítését, sőt a rendezvény hangosítását is, hiszen a szervezőknek ezen keresztül kell tájékoztatniuk az embereket. Ellenőrzik a telepítést végző szakemberek megfelelő végzettségét, a védőtávolságot, a tűzoltókészülékek meglétét és a tűzcsapok működőképességét is.
Kapcsolódó
A 40 ezer tűzijátékot a Duna közepén lévő bárkákról, pontonokról, illetve az Erzsébet-hídról és a Szabadság hídról lövik fel, összesen 9528 vetőcsőből. A Duna pesti és budai oldalán a katasztrófavédelem egy-egy hajója és több rohamcsónakja biztosítja a rendezvényt. Annak érdekében, hogy a tűzoltók mielőbb a kárhelyszínre érkezzenek, a tűzoltóautók a rakpartokon állnak majd készenlétben.
Kedvezőtlen időjárás esetén a rendezvény biztonságáért felelős operatív törzs az egész rendezvényt le tudja állítani. Ha bárki rendellenességet észlel, visszahullott égő tűzijátékot lát, haladéktalanul szóljon a rendezvényen lévő egyenruhásoknak, biztonsági személyzetnek, vagy hívja a 112-es segélyhívó számot. Egyelőre azonban az időjárási előrejelzés szerint derült, tiszta idő várható augusztus 20-án.
A MÁV és a Volán menetrendváltozásairól ebben a cikkben írtunk.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is