A nyugdíjasok szövetkezeteinek létrehozására 2017 júliusától nyílt lehetőség, annak idején az ötletgazda Kósa Lajos azt mondta, el kell érni, hogy két éven belül legalább 800 ezer, 1 millió nyugdíjas tartozzon a szövetkezeti világhoz. Ehhez képest tavaly 80 ezren dolgozhattak a nyugdíjas szövetkezeteknél - írja a 24.hu.
Ha a hivatalos statisztika nem is, a szövetkezeteket tömörítő szervezet nyomon követi a taglétszámot. Az első teljes évben, 2018-ban mintegy 25-30 ezer tag vállalt munkát a szövetkezeteknél, 2019-ben pedig már több mint 80 ezer fő, és becslés alapján a 2020-as évben is nagyjából ugyanennyi - mondta a hírportálnak Dolgos Attila, a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekvédelmi Szövetségének (KözÉSZ) alelnöke. Ezek szerint, míg 2018-ban a nyugdíjasok alig több mint negyedét foglalkoztathatták a szövetkezeteknél, míg 2019-ben már majdnem 70 százalékukat, és tavaly is majdnem kétharmadukat.
Kapcsolódó
A cégek részéről a szövetkezetekkel kötött megbízási szerződés költségként elszámolható szolgáltatás. Nagy segítség az adminisztrációs és foglalkoztatási felelősségek átvállalása, továbbá mára olyan nagy adatbázissal dolgoznak a szövetkezetek, hogy a kiválasztási folyamatokat érdemes rájuk bízni, rendkívül hamar tudnak szinte bármilyen pozícióra szövetkezeti tagot javasolni.
A nyugdíjasok életkori sajátossága, hogy nem szeretnek állásinterjúkra járni. A szövetkezeteknél egy helyen tudnak információt gyűjteni a munkalehetőségekről, akár többet is kipróbálva választhatják ki a legjobbat. Ebben a foglalkoztatási formában rugalmas munkavállalásra van mód, akár heti pár napban vagy napi pár órában is lehet dolgozni. Rugalmas munkát jellemzően a kis- és középvállalkozások kínálnak, illetve a kereskedelem,.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói