Csaknem a negyedével esett vissza a munkáltatói befizetések volumene az önkéntes nyugdíjpénztáraknál - mondta Kravalik Gábor, a az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) elnöke. Az idei cafetéria-változások nem kedveztek a szektornak, de minden már eredmény kiválóan alakult. A harmadik negyedéves becsült hozam 2,38 százalékos, kilenc hónap alatt pedig átlagosan 7,58 százalékos hozamot érhettek el a kasszák, ami messze felülmúlja a Magyar Állampapír Pluszét.
Nő a vagyon
Kapcsolódó
Az átlagvagyon már 1,3 millió forint pénztártagonként, vagyis öt év alatt 47, egy év alatt pedig 9 százalékkal nőtt részben a hozamoknak, részben a befizetéseknek, illetve az adóvisszatérítésnek köszönhetően. A taglétszám minimális mértékben csökken, a vagyon viszont nő, az ÖPOSZ-tagoknál elérte az 1425 milliárd forintot. A munkáltatókkal szemben az egyének több tagdíjat fizettek, ezek összege csaknem 11 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. Ennek köszönhetően a teljes tagdíjbevétel mindössze a harmadik negyedévben 5,1 százalékkal csökkent.
A munkáltatók az idén összesen 23,15 milliárd forintot utaltak be kilenc hónap alatt, miután a pénztári befizetéseket is ugyanolyan közteher terheli az idei évtől, mint a rendes munkabért. Annyi csak az engedmény, hogy a pénztártagok a munkáltatói befizetések után is igényelhetik a 20 százalékos személyi-jövedelemadó-kedvezményt. Az ÖPOSZ ezek után arra számít, hogy az év egészében is körülbelül 25 százalékkal kevesebb munkáltatói befizetés folyik be a kasszákba. A pénztárszövetség azonban optimista. Az egyéni befizetések fokozódása miatt kilenc hónap alatt csak kevesebb, mint 5 százalékkal csökkent a tagdíjbevétel.
A szolgáltatási kiadások megugrottak, már kilenc hónap alatt 78,13 milliárd forintot fizettek ki a pénztárak, miközben tavaly egész évben is csupán 72,22 milliárd forint ment ki, ennek a harmada nyugdíjszolgáltatás volt. Az idén már több pénzt utaltak ki a nyugdíjkasszák, mint amennyi tagdíjbefizetés érkezett. A háttérben az áll, hogy egyre több a nyugdíjas tag, aki kiveszi a pénzét, emellett van lehetőség tíz év után a hozam, illetve - adófizetési kötelezettség mellett - a tőke kivételére is.
Nehézségek az egészségpénztáraknál
Az egészségpénztáraknál a munkáltatói befizetések 55,3 százalékkal csökkentek a harmadik negyedévben, az egyéni befizetések viszont 18,6 százalékkal nőttek, így a teljes tagdíjbevétel csupán 13,7 százalékkal esett vissza 8,4 milliárd forinttal. Az egyéni befizetések folyamatosan nőnek az idén is. A munkáltatók hozzájárulása azonban a cafetéria-változások miatt 2012 óta kevesebb, mint a negyedére csökkent. Összesen 15 százalékkal csökkent az idén az első kilenc hónapban a tagdíjbevétel, nem érte el kilenc hónap alatt a 24 millárd forintot.
Ez azért is nagy probléma, mert a pénztárak a tagdíjaikból vonhatnak el pénzt a működésükre - maximum 10 százalékot - a folyamatos tagdíjcsökkenés tehát a működési bevételekre is komoly hatással van. Emellett olyan időszaki bevételekből finanszírozhatják még a működésüket, mint például az egészségkártyák díja.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva