Az üzletek nyitva tartása a naptári beosztásra tekintettel lényegében nem változik az előző évekhez képest, hiszen a decemberi aranyhétvégén - de még az előtte lévőkön is - a boltok nyitva tartanak. Ilyenkor már hétköznap is később zárnak a megnövekedett forgalom miatt.
E napokban tehát figyelni kell az üzletek nyitva tartását, sokan később is várják a vásárlókat, mint ahogy egyébként szokták - mondta Vámos György a rádióban.
Kapcsolódó
Fontos tudni viszont, hogy december 24-én - kevés kivételtől eltekintve, ilyenek a benzinkutak, a nonstop üzletek vagy a szórakozóhelyek - kötelező 14 órakor bezárniuk a boltoknak.
Majd december 25-26-án (azaz kedden és szerdán) a boltok zárva lesznek - bár kivételek ekkor is vannak. Ezt követően, azaz csütörtöktől pedig már a szokásos nyitva tartásra számíthatunk.
Majd az év utolsó napján, december 31-én (hétfőn) az üzletek korlátozottan lesznek nyitva - itt a boltok a korábbi tapasztalataik alapján fogadják a vásárlókat -, majd 2019. január elsején - kevés kivétellel - minden üzlet zárva lesz.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban