Már tagokat toboroz a HUPX Zrt. a tervek szerint a jövő év elején induló gáztőzsdéhez − mondta a Napi Gazdaságnak Medveczki Zoltán vezérigazgató. A leendő börzét a HUPX-leány CEEGEX (Central Eastern European Gas Exchange) Zrt. működteti majd, a MEH-engedélyek birtokában pedig már elindultak a gáztőzsde előkészítői munkálatai. Az intenzív munka része a stratégiai partnerekkel folytatott egyeztetések mellett a folyamatos konzultáció a potenciális tagokkal. A partnerek aktív részvétele már ebben a szakaszban elengedhetetlen Medveczki szerint.
Jelenleg az informatikai fejlesztés, illetve az integrációs tervek véglegesítése folyik, a gáztőzsde tesztüzeme a piaci szereplők körében pedig a vezérigazgató szerint az év végén, novemberben indulhat. A HUPX vezérigazgatója korábban elmondta, hogy a gáztőzsde indulásához szükséges 200-250 millió forint beruházás három-négy év alatt térülhet meg.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá