A NÚSZ még tavaly októberben írt ki közbeszerzést a Nemzeti tengelysúly (TSM)- és kapcsolódó ellenőrzéseket támogató hálózat kialakítására. Az ereménytájékoztató szerint az i-Cell Mobilsoft Zrt. és a Reaszfalt Kft. alkotta páros nettó 19,9 milliárd forintért végzi el a feladatot - olvasható a portálon.
Ezért kialakítanak majd 89 mérőhelyet, egy Közúti Ellenőri Információs Rendszert, egy TSM előszűrő rendszert, valamint egy TSM Hatósági rendszert, és utóbbit hat hónapig üzemeltetik is.
Az i-Cell Zrt. korábban is kapott már hasonló nagy összegű állami megbízásokat. Az ARH Informatikai Zrt.-vel közösen nyerték el 2013-ban a HU-GO elektronikus útdíjrendszer kiépítésére kiírt 17,8 milliárdos közbeszerzést, majd 2014-ben az ORFK hatmilliárdos traffipax-tenderét, és az i-Cell Zrt. készítette az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszert (EKAER) is.
A 2012-ben alapított i-Cell Mobilfejlesztési Zrt. egyedüli tulajdonosa Emőri Gábor, aki 23 milliárd forintos vagyonával a Napi.hu gondozásában megjelent A 100 leggazdagabb 2016-ös listáján a harmincharmadik helyre került. A 2011-ben bejegyzett Reaszfalt Építőipari Kft. tulajdonosa Erős Gábor és (a FLAVUS Mérnökiroda Kft.-n keresztül) Szőke József Tibor, aki 2010 júliusa és 2015 júniusa között az állami tulajdonú Magyar Közút Nonprofit Zrt.műszaki vezérigazgató-helyettese volt.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Leállt az M3-as metró
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok