A Destatis végleges adatai szerint 2019 decemberében az előzetes adatoknak megfelelően 1,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Németországban. Az előző havihoz képest pedig szintén az előzetes adatnak megfelelően 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
Az előző két hónapban, novemberben és októberben 1,1 százalék volt az éves áremelkedés. A decemberben elért 1,5 százalékos infláció öt hónapja, július óta a legmagasabb, amikor 1,7 százalék volt az éves áremelkedés.
A 2019-es év egészében a fogyasztói árak 1,4 százalékkal emelkedtek az előző évihez képest. 2018-ban 1,8 százalék volt a fogyasztói áremelkedés mértéke.
Az uniós összehasonlítási célokra számított harmonizált fogyasztói árindex (HICP) éves összevetésben 1,5 százalék, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 0,6 százalék volt decemberben - mindkét esetben az előzetes értékkel megegyező. A 2019-es éves harmonizált árindex 1,4 százalék lett.
Az 1,4 százalékos éves áremelkedésen belül az energiaárak 1,4 százalékkal emelkedtek 2019-ben a 4,6 százalékos 2018-as emelkedés után. Az energiaárakon belül az olajtermékek ára 1,8 százalékkal csökkent, a földgáz ára 3,9 százalékkal emelkedett, az áram ára pedig 3,4 százalékkal ment fel. Energiaárak figyelembe vétele nélkül a 2019-es németországi infláció szintén 1,4 százalék lett.
Magyarországon is a vártnál magasabb inflációt mértek.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat