A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
Az M3-as autópályát Jászberénnyel összekötő 32-es számú főútat kell kibővíteni négysávosra. Az út hossza 32 kilométer. A tervezőnek vizsgálnia kell Pusztamonostor elkerülését is. A tervezés hazai forrásból történik.
Kapcsolódó
A nyertessel november 2-án írta alá a szerződést a NIF.
Indult még a közbeszerzésen a CONSTREAL Mérnöki Iroda Kft., és az UTIBER Közúti Beruházó Kft. is.
A Napi.hu október elején közölte, hogy a nyíregyházi KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt., együtt a tivadari székhelyű Zemplénkő Kelet-magyarországi Építőipari Fővállalkozó és Bányászati Kft.-vel négysávosíthat egy utat Nyíregyházán, nettó 5 milliárd 578 millió forintért. Az út hossza 1,2 kilométer, jelenleg 2x1 sávos.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat