A jelzálog-hitelintézet kedden, a BÉT honlapján közölt tájékoztatása szerint az egyedüli részvényes, az EBH 5 ezer darab, egyenként 1000 forint névértékű törzsrészvényt jegyez le, amelyeknek a részvényenkénti kibocsátási értéke 800 ezer forint. A kibocsátási érték és a névérték 3,995 milliárd forintos különbözete a tőketartalékot növeli - írta az MTI.
Az Erste Jelzálogbankot 2015 júliusában 3,9 milliárd forint indulótőkével (3 milliárd jegyzett tőke, 900 millió forint tőketartalék) alapította az EBH, 2015 decemberében jegyezte be a cégbíróság, a működési engedélyt pedig 2016 júniusában kapta meg.
Kapcsolódó
Az EJZB a BÉT honlapján közzétett 2018. első fél évi jelentése szerint kizárólag refinanszírozást végez, önálló hitelezési tevékenységet nem folytat, és hitelportfóliók megvásárlását sem tervezi. Forrást elsősorban nyilvános jelzáloglevél-kibocsátás útján gyűjt, ezen kívül az EBH is tud forrást biztosítani a számára.
A jelzálogbank mérlegfőösszege június végén 123,309 milliárd forint volt, 39,23 százalékkal bővült 2017 végéhez képest. A hitelintézet az első fél évben 188 millió forint adózott nyereséget ért el a tavalyi első fél évi 511 millió forint veszteség után. Saját tőkéje június végén 5,098 milliárd forintot tett ki, 7,83 százalékkal kisebb a 2017. év végi 5,531 milliárd forintnál, amiből 3,005 milliárd forint a jegyzett tőke.
Fotó: Napi.hu/Szabó Dániel
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá