A vállalat tavaly tovább csökkentette közvetlen szén-dioxid kibocsátását, amely így már a tíz évvel ezelőtti szint felére csökkent. 2021-ben elsődleges célként fogalmazták meg, hogy korábbi vállalásnál 15 évvel korábban, legkésőbb 2035-re elérik a nettó zéró kibocsátást, az úgynevezett zéró karbon ütemterv mentén. Ezen eredmények elérésében többek között szerepet játszik az e-mobilitás repülőtéri fejlesztése is.
A közlemény szerint a közelmúltban 76 földi kiszolgáló járművet, illetve 10 flotta- és menedzserautót cseréltek hagyományos meghajtásúról elektromos meghajtású vagy hibrid modellre, amellyel összesen évi 140.000 liter üzemanyag és 350 tonna szén-dioxid takarítható meg. A Budapest Airport eddig 31 elektromos autótöltőpontot telepített, amelyből 12 a légi oldalon, míg 19 darab a repülőtér földi, vagyis bárki által szabadon megközelíthető oldalán található.
A repülőtéri fuvarozással, személyszállítással foglalkozó partnerek részére további 30 elektromos töltőpont kiépítésében segédkezett a repülőtér területén.
Emellett a repülőtér-üzemeltető a tavalyi évben további 35 töltő telepítésére és az ezeket összefogó informatikai rendszer implementálására szerződött, amelynek a bevezetése folyamatban van.
Ennek a fejlesztéssorozatnak a következő, lépése a további 176 e-töltő telepítése lesz. 134 töltő építését a vállalat fele részben saját forrásból, fele részben pedig uniós forrásból valósítja meg. 2021 decemberében ugyanis a Budapest Airport elektromos töltőinfrastruktúrájának jelentős fejlesztése céljából felkerült a kormány az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből megvalósítandó projektjeinek listájára, amelynek keretében összesen 1,3 milliárd forintból (3,2 millió euróból) további töltőket létesíthet a földi kiszolgálók, a repülőtéri kiszolgáló járművek és a partnerek repülőtéri járművei számára.
A projekt futamideje 36 hónap, az uniós támogatás mértéke 50 százalék, vagyis közel 650 millió forint (pontosan 1.601.250 millió euró). A maradék 42 e-töltő telepítését a repülőteret üzemeltető vállalat saját forrásból valósítja meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el