A Somogy megyei Nagyatádon működő fürdőnek nem volt jó éve: a nyár közepén derült ki, hogy nem kapnak állami támogatást a tervezett fürdőfejlesztés első üteméhez, pedig már a pénz is az önkormányzat számláján volt, de vissza kellett utalniuk.
Ezen felül az energiaárak növekedését is megszenvedik. A város szerdai képviselő-testületi ülésére benyújtott előterjesztésből kiderült, hogy a gyógyfürdőnek tavaly 8,88 millió forint villamosenergia-költsége volt, ami jövőre várhatóan évi 46,2 millió forintra nő. Emiatt a városi uszoda mellett a gyógyfürdő nyitvatartási idejéhez is komolyan hozzá kell nyúlniuk. Az uszodából és a gyógyfürdőből még idén 6 főt elbocsátanak – írja a portál.
A november második hetétől életbelépő változások a fürdő gyógyászatát nem érintik. Hétfőtől péntekig 7 és 15 óra között tartanak nyitva. A legjelentősebb változás a keddi napokra vonatkozik, ekkor csak a gyógykezelésekre érkezőket fogadják és ők is csak a benti gyógymedencéket használhatják 8 és 14 óra között.
- Hétfőnként és csütörtökönként jóval korábban zár a fürdő, a kinti medencék 9 és 12 óra, a benti medencék 8 és 14 óra között használhatók.
- A hét többi napján (szerda, péntek, szombat, vasárnap) 18 órakor zárnak a kinti és a benti medencék, ezeken a napokon a kültéri medencék reggel 9-kor nyitnak.
- A belső medencék szerdán és pénteken reggel 8 órakor, szombaton és vasárnap reggel 9 órakor nyitnak.
Emeltek a belépőjegyek árain is
Jelenleg egy felnőtt napijegy 2200 forintba, nyugdíjasoknak és diákoknak 1600 forintba kerül. A helyi lakosoknak ezért a két jegytípusért 1600 és 1200 forintot kell fizetniük.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta