A Napi Gazdaság keddi számának cikke
Hamarosan eltűnik a magyar kiskereskedelmi palettáról a Cora márka, az Auchan ugyanis már csak néhány hétig használhatja a nevet, az üzleteket ezt követően külalakban is integrálja saját hálózatába. A cég jelenleg azt térképezi fel, milyen − saját rendszerébe illeszthető − szolgáltatásokat és termékeket venne át a Corától. A lánc emellett azt is vizsgálja, hogy az Auchan rendszerét miként lehet átültetni a Cora-áruházakba − ennél többet azonban egyelőre nem árult el az integrációról Gillemot Katalin, az Auchan Magyarország Kft. kommunikációs vezetője.
A piacon több pletyka is kering arról, hogy egy-egy Corából esetleg raktárbázis lesz, ezt azonban Gillemot kategorikusan cáfolta, mint mondta, mind a hét áruházat megtartják és a munkavállalók létszámát sem kívánják csökkenteni. Az Auchan-rendszerre való átálláshoz ugyan szükség lesz némi átalakításra a Coráknál, ez azonban egyetlen üzlet bezárását sem jelenti.
A Cora-áruházak felvásárlásával az Auchannak 19 egysége lesz Magyarországon, a Cora-akvizícióval 5-7 éves expanziót hajtott végre a lánc. A cégnek ezen kívül egyetlen fejlesztése van még függőben, Győrben az önkormányzat már zöld utat adott az építéshez, ám a plázastop miatt a nemzetgazdasági tárcának is rá kell bólintania a beruházásra.
A Cora felvásárlásával az Auchan árbevétele megközelítheti a 300 milliárd forintot, piaci súlya azonban így sem fenyegeti majd a Tesco−CBA−Coop hármast a toplistán. A lánc lényegében a Sparral kerülne azonos forgalmi pozícióba, a két cég azonban ugyanakkor nem tekinthető egymás közvetlen konkurensének.
A piacot elsősorban a keménydiszkontok, a Lidl és az Aldi "kergethetik" meg: a két német lánc értékesítési és terjeszkedési stratégiájával versenyt nyitott a főként magyar láncokba tömörült kis kényelmi üzletek, illetve a modern kereskedelmi technikákat felvonultató hipermarketek ellen is. A gyengélkedő kiskereskedelmi forgalom miatt komolyabb expanziót jelenleg csak e két német keménydiszkont folytat, ám a magyar láncok sem ülnek tétlenül: a CBA és a Coop közösen kívánja felvásárolni a Match és Profi üzletláncokat (utóbbi két hálózat a Cora-tulajdonos Delhaize-csoport magyar hagyatéka).
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető