Több mint négymilliárd forint értékű iPhone-nal és más értékes telefonnal üzletelt egy Dél-Alföldről irányított bűnszervezet - adta hírül három hete a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A gyanú szerint egy 25 éves és egy 51 éves szegedi férfi irányította azt a bűnszervezetet, amely Németországból és Ausztriából nettó értéken vásárolt márkás telefonkészüléket
Lapunk információja szerint az ügyben érintett lehet a Mart Kft. egyik alkalmazottja, aki több cég nevében állított ki valótlan tartalmú számlákat és ennek felhasználásával a cég 2016-ban és 2017-ben több mint 500 millió forint áfát igényelt volna vissza.
A társaság csődeljárás iránti kérelmet nyújtott be február 28-án, amellyel a bíróság további döntéséig fizetési haladék illeti meg. A NAV a cégre akár 1,5 milliárd forint bírságot is kiszabhat - tudta mag a Napi.hu.
A kereskedő webshopja jelenleg sem elérhető és a Víz-,gáz-, fűtéstechnika (VGF) szaklap cikke szerint március 1-jén több Mart Mester Centrumban "zárva" tábla fogadta a vásárlókat.
A Mart Kft. pedig lapunkat hétfőn arról tájékoztatta, hogy a 38 üzletből 21-et bezártak.

Nyilatkozatot adott ki a cég
Sajnálattal értesültünk, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi igazgatósága költségvetési csalás bűntettjének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Mart Kft. ellen - írja nyilatkozatában a cég.
Ebben az ügyben egy Mart alkalmazott gyanúsítottként érintett, akinek sem beszerzési, sem értékesítési, sem pénzügyekkel kapcsolatos feladatai nem voltak. A Mart Kft. határozottan elutasít mindenféle jogsértő magatartást.
Az üggyel kapcsolatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi igazgatósága 2018. február 7. napjával zár alá vételt rendelt el a társasággal szemben.
A Mart Kft. a magyarországi építőipari-kereskedelmi piacon történő megjelenése óta mindig a jogszabályi előírások betartásával és a tisztességes piaci magatartás elveinek megfelelően folytatta működését, valamint a magyar gazdaságot bármely módon megkárosító tevékenységet semmilyen körülmények között sem végzett. A vállalat célja, hogy a zár alá vételre okot adó körülmények mielőbbi tisztázására sor kerüljön, ezért teljes mértékben együttműködnek a nyomozó hatóságokkal, továbbá mindent megtesznek annak érdekében, hogy a zár alá vétel a lehető legrövidebb időn belül feloldásra kerüljön - fogalmaznak.
Mindezek, valamint a Mart hitelezőinek döntései következtében, egy olyan, a gazdasági életben ismert láncreakció alakult ki, amely szükségszerűvé tette, hogy a társaság az Ideiglenes Fizetési Haladék lehetőségének kérelmével éljen, annak érdekében, hogy a vállalat új alapokon történő reorganizációja során, újra működőképes legyen a piacon. A vállalat átszervezése új lehetőségeket teremt a Mart Kft. tevékenységének folytatásához és megfelelő működéséhez.
A Mart Kft. tevékenységét a jelenleg fennálló helyzetben sem szünetelteti, de az akut helyzetre való tekintettel a vállalat tulajdonosa és vezetése néhány üzlet ideiglenes bezárása mellett döntött.
Milliárdos forgalmú a cég
A Mart Építőipari Kereskedelmi Kft. egy ismert építő- és szaniteráru-kereskedő cég, amelynek 28 úgynevezett "mester centrum" telephelye és 10 fürdőszobaszalonja van országszerte. A társaságot 1991-ben egy bécsi székhelyű vállalkozás alapította, majd 1995-ben cseh kézbe került, a kft. 100 százalékos tulajdonosa Wolfgang Hatzl 2009 eleje óta.
A cégadatok szerint az elmúlt években a vállalat folyamatosan növelte árbevételét, a 2012-es 11,7 milliárdról 2016-ra 15,3 milliárd forintra emelkedett. Ehhez képest adózott eredménye alacsonynak mondható: 2012-ben 84 millió volt, 2014-ben és 2015-ben kevesebb mint 14 millió, tavaly előtt pedig alig több háromnál. 2013-at 92 millió forintos veszteséggel zárták.
A Céginfo.hu adatai szerint a társaságnak jelenleg is 267 alkalmazottja van. A cég növekedését jelzi, hogy 2013 elején még csak mintegy 200 ember dolgozott náluk.
Legolvasottabb
Meghalt Chris Rea
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal