A magyar kormány utasította az igazságügyért felelős minisztert, illetve a Mol állami tulajdonban lévő részvényeinek tulajdonosi jogát gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetőit, vizsgálják meg, milyen polgári és büntetőjogi lépések lehetségesek a Mol-INA-ügyben a Mol-t, illetve Magyarországot ért sérelmek orvoslására - közölte a kabinet szerdai döntését a Kormányzati Információs Központ.
Közleményében a kormány úgy fogalmaz, hogy a horvát állam ás a MOL között létrejött szerződés alapján a MOL maradéktalanul teljesítette az abban vállalt kötelezettségeit és az elmúlt években közel 3 milliárd eurót fektetett be, ezzel szemben a horvát fél kötelezettségeinek nem vagy csak részben tett eleget. Mindezek miatt - a MOL és a horvát fél közötti nézeteltéréseket - a magyar kormány eddig a tulajdonostársak, részvényesek közötti gazdasági vitának tekintette, ám az elmúlt napok eseményei "világossá tették" a kormányzat számára, hogy "nem pusztán erről van szó".
A közlemény szerint Horvátországban a MOL ellen zajló folyamatos politikai kampány mellett, a horvát pénzügyminiszter nyilvános fenyegetése, valamint a horvát igazságügyi szervek általi eljárások a MOL egyes vezetőivel szemben is arra utalnak, hogy gazdaságon kívüli eszközökkel kívánnak nyomást gyakorolni.
Mivel ezeket a módszereket a közlemény "elfogadhatatlannak nevezte", ezért "ezeket a lépéseket Magyarország nem hagyhatja válasz nélkül."
Ezen kívül a kormány arról is döntött, hogy lemondja a külügyminiszter október 3-án Dubrovnikban megrendezendő csúcstalálkozón való részvételét, illetve mint a legnagyobb tulajdonos felkéri a MOL menedzsmentjét vizsgálja felül a társaság portfólióját, adott esetben pedig készítse elő a MOL tulajdonában lévő INA részvények eladását a horvát kormány vagy harmadik fél részére.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot