A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MIC Biztosítási Alkusz Kft.-nél (MIC) vizsgálódott, melynek során megállapította, hogy a MIC nem felel meg az alkuszi működés feltételeinek, mivel nem elemez és ad át elegendő számú, egymással versengő biztosítási ajánlatot megbízóinak.
Az alkusz jogállása szerint az ügyfelek megbízásából dolgozó, a nekik legmegfelelőbb terméket megkereső független közvetítő. A MIC ennek ellenére voltaképp függő ügynökként tevékenykedik, vagyis döntően egyetlen biztosító konstrukcióit kínálja. Emellett a biztosítási szerződések megkötésének előkészítésekor nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően adta át a biztosító igényfelmérő dokumentumát az érintett ügyfeleknek.
Kapcsolódó
Hiányosságokat talált a jegybank az alkusznak az összeférhetetlenségi, illetve érdekkonfliktusok kezelésére vonatkozó belső szabályozásában is. Ugyancsak pontatlanul vezette az MIC - az egyes közvetítőinek termékértékesítési jogosultságaival szorosan összefüggő - szakmai képzési, továbbképzési nyilvántartását. Az alkusz emellett egyes esetekben nem a törvényi határidőben jelentette be biztosításértékesítői esetében azok fennálló jogviszonyának kezdetét és végét.
Az MNB szerint nem felelt meg teljeskörűen a jogszabályi passzusoknak a biztosításközvetítő panaszkezelési szabályzata, s nem megfelelően vezették az ügyfelek által tett panaszokra vonatkozó nyilvántartást sem. Egyes ügyfelek emellett a panaszuk elutasítását követően nem kaptak megfelelő tájékoztatást az ezt követően rendelkezésükre álló jogorvoslati lehetőségekről.
Mindezek nyomán a jegybank határozatában kötelezte az alkuszt többek között arra, hogy a biztosítási szerződések megkötése előtt kellő számú, a piacon hozzáférhető konstrukciót elemezzen, s adja át annak eredményét az ügyfelek számára. Az MNB kötelezte a MIC-et az egyéb feltárt jogsértések megszüntetésére is, illetve - határidők kitűzésével - arra is, hogy erről írásban számoljon be a jegybanknak.
Az MNB a feltárt hiányosságok miatt 7 millió forint felügyeleti és 8 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabott az alkusz társaságra. A bírság mértékét befolyásolta egyebek közt, hogy önmagában is jelentős, valamennyi ügyfelet érintő érdeksérelemnek számít, ha nem kapnak tájékoztatást a piacon hozzáférhető különböző biztosítások lényeges jellemzőiről, illetve, ha hiányos egy alkuszcég panaszkezelési szabályzata. Enyhítő körülményként vette figyelembe ugyanakkor, hogy a MIC már az MNB vizsgálata során tájékoztatást nyújtott a feltárt hiányosságok orvoslására tett intézkedéseiről.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt