"Legfeljebb" 3,65 milliárd forintért vásárolhatja meg a Pollack Mihály téri mélygarázst a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a múlt hét végén megjelent kormányhatározat szerint, amivel valószínűleg bomba üzletet köthet a terület új tulajdonosa - írta a lap.
A Tállya Hotel Kft.-t 2016 februárjában jegyezték be a garázs tulajdonosaként a földhivatalnál, a kormányhatározat értelmében augusztus végéig már meg is kell állapodni vele a vásárlásról. A céget éppen január 18-án vette át egy luxemburgi bejegyzésű társaság, míg a földhivatali bejegyzés tanúsága szerint február 29-re már az ötszintes, 409 férőhelyes mélygarázs tulajdonosává lett.
A dátumegyezések furcsasága, hogy januárban hirdettek eredményt a múzeum főigazgatói pályázatán: az új vezető július elsejétől Varga Benedek lett, akinek az első intézkedése volt kitiltani a múzeum kertjéből az ott parkoló autókat. Ez önmagában is növelhette a mélygarázs forgalmát, ám még nagyobb profitkilátást jelezhet, hogy az új főigazgató programját a kormány július közepén elfogadta. Ez - a július 21-én megjelent határozat értelmében - éppen a Pollack Mihály téren álló Esterházy- és Károlyi-palota átvételéről, a terület és a palotanegyed megújításáról, a Magyar Rádiónak egykor helyet adó központi irodaépület és a stúdiópalota lebontásáról szól - no meg arról, hogy a területen meg kell oldani a parkolást. Láss csodát: alig nyolc nap után kiderült, hogy eladó a mélygarázs, és meg is köthető a szerződés a hónap végéig - olvasható a Világgazdaságban.
(Képünk illusztráció.)
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el