Egy dél-koreai bíróság két és fél év börtönre ítélte a Samsung Electronics alelnökét, a nemrég elhunyt alapító fiát, Jay Y. Lee-t Az ítéletnek súlyos következményei lehetnek a technológiai óriáscég vezetésére, amely épp nagyon fontos üzleti döntések előtt áll - írja beszámolójában a CNBC.com.
Az ítélettel könnyen lehet, hogy Lee nem tud majd részt venni a Samsung Electronics nagyon fontos döntéseiben, amely éppen arra készül, hogy számos vetélytársát felvásárolja. Ráadásul nehezebbé válik számára az öröklési folyamat levezénylése apja múlt ősszel bekövetkezett halálát követően. Lee-t azzal vádolják, hogy megvesztegette Pak Gun Hje elnököt, ezért 2017-ben már 5 év börtönre ítélték, büntetését azonban lerövidítették és felfüggesztették a fellebbviteli tárgyalás lezárásáig.
A legfelsőbb bíróság az ügyet időközben visszaküldte a Szöuli Fellebbviteli Bíróságnak, ez hozta a mai ítéletet. A portál szerint a dél-koreai törvények szerint legfeljebb egy 3 éves, vagy annál rövidebb börtönbüntetés letöltését lehet felfüggeszteni, a hosszabb ítéleteket le kell tölteni, kivéve ha az illető elnöki kegyelemben részesül. A mostani ítélet ellen elvileg ugyan ismét felebezni lehet a Legfelsőbb Bíróságon, de mivel az egyszer már ítélt az ügyben, kevés az esély hogy a korábbitól eltérő ítéletet hozna.
Az ügy lényege egyébként, hogy Lee a vádak szerint lovakat és egyéb dolgokat ígért fizetség fejében a volt elnök egyik barátjának ezért cserébe, hogy olajozottabban tudja átvenni apja után a cég újra nyitását. A volt elnököt a múlt héten korrupciós ügyei miatt 20 év börtönre ítélte a Legfelsőbb Bíróság.
A Bloomberg azt emeli ki az ítélettel kapcsolatban, hogy az rendkívül nehéz helyzetbe hozhatja a Samsungot, a következő 3 és fél évben ugyanis ez a döntés hatalmi vákuumot okoz a cég vezetésében. A Samsung stratégiájának kialakításában ugyanis hagyományosan nagy szerep jutott a vállalat elnökének.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot