A pénteki megállapodás értelmében a városnak a korábban követelt 10 milliárd forint helyett 3 milliárd forint kompenzációt kell fizetnie - jelentette be Páva Zsolt polgármester Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
A városvezető a sajtótájékoztató után az MTI Hírcentrum kérdésére azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Pécsen járt és megállapodtak abban, hogy a kormány ezt az összeget biztosítja az önkormányzat számára. Ez szavai szerint azt jelenti, hogy a város még a közvetlen terhektől is megszabadul.
Páva Zsolt szerint a franciákkal kötött megállapodással sikerült európai módon pontot tenni az évek óta húzódó ügy végére. Jelezte azt is: a szerződés délután 4 óra óta nyilvános, és azt az önkormányzat honlapján is közzéteszik.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el