Ma hatályba lépett az MNB határozata, amely visszavonta az Alba Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét. A jegybank 2014. augusztus 29-én tette közzé engedély-visszavonó határozatát, amely - a szövetkezeti integrációról szóló törvény előírása szerint - a jogszabály feltételeinek megvalósulásával 8 nap múlva vált hatályossá. E határidő tegnap járt le.
Ezt követően a jegybank által a takarékszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok várhatóan rövidesen kezdeményezik az intézmény végelszámolását vagy felszámolását. Ennek megindultával az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jogszabály által előírt 20 munkanapon belül - az adott betétes tényleges betétösszegétől függően - 100 ezer eurós összeghatárig (jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján.
A takarékszövetkezetnél meglévő likvid eszközöket a Takarékbank Zrt. veszi át, és az OBA által biztosított összeghatáron felüli betétrészeket, illetve a nem biztosított betéteket e likvid eszközök mértékéig, arányosan fizeti ki a betéteseknek a szövetkezeti integrációs törvény alapján.
A betéteseknek egyelőre semmit sem kell tenniük, a Takarékbank Zrt. és az OBA minden szükséges részletes tájékoztatást megad, illetve rendelkezik majd a megfelelő ügyféladatokkal.
Az Aalba Takarékszövetkezet mintegy 15 ezer betétessel rendelkezett, működési területe jellemzően Fejér megye és környéke egy részét ölelte fel. A takarékszövetkezet mérlegfőösszeg szerint piaci részesedése a hitelintézeti szektorban csekély volt, nem érte el a 0,5 ezreléket sem. A takarékszövetkezeti szektor helyzete - ellentétben ezen egyedi intézménnyel - prudenciális szempontból összességében stabil.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban